2014. 09. 16.
Az Ősz
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az őszi időszak a beszoktatás időszaka, amikor a gyermekek megismerkednek a velük foglalkozó felnőttekkel, az óvoda időbeosztásával, és a "mi óvodánk" különlegességeivel. Két hét telt el. Talán a gyermekek is ismerősebben néznek ránk, jobban odafigyelnek, és bizony már akad egy egy kis csintalankodás is."Nincs semmi baj?"  kérdezik aggódva a szülők,-De mi baj lenne? - kérdezném szívem szerint vissza. Természetesen megértjük, hogy aggódnak, hogy meg kell szokniuk, hogy az óvodás gyermek életéről már nem tudják minden percben, hogy mi történik, azzal ellentétben, hogy nyáron, vagy az óvoda előtti időszakban minden napot együtt töltöttek. Nem csak a gyerekeknek, de a szülőknek is bele kell még ebbe szokni. Reméljük ebben a kalandokkal teli, élményekben gazdag tanévben partnerként közösen támaszkodhatunk egymásra.

 

bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés