2016. 09. 20.
Nemzetközi hallgatók az óvodában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nemzetközi hallgatók az óvodában

Jó hír, hogy évről évre bővül látogatóink köre. Nem csak hazai, de nemzetközi látogatóink száma is gyarapszik. Szeptemberben az Erasmus programban résztvevő hallgatók látogattak meg bennünket.  

Ebben az évben is közel 20 nemzetközi diák ismerekedett meg óvodánk gyakorlatával, és a kollégákkal,  akik évek óta több sikeres jó gyakorlat kidolgozói, működtetői és így bázisai a referencia-intézményi működésnek. A diákok egy szakmai napot töltöttek itt, amelyen előadást hallgathattak meg, konzultációs és hospitálási lehetőséget kaptak. Saját tapasztalatot gyűjthettek a gyermekekkel való játék és kommunikáció során illetve a foglalkozásokon való részvétel alkalmával mindkét tagozatunkon.

erasmus1erasmus2erasmus3erasmus4


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés